- Szépségem! - húzza széles mosolyra ajkát. Fekete dzsekit visel, alatta egy fehér inget és egy fekete farmert. Haját felzselézte. Kezében egy rózsa. Nagyon helyes, és igazán vonzó, - állapítom meg.
- Uram! - nevetem el magam.
- Indulhatunk, édes? - tartja fel jobb kezét, közben felém nyujtja rozsát, amit el is veszek tőle. Gyors be visszem a virágot.
- Természetesen, drágaságom! - mosolyodok el. Bele karoltam, majd egy apró csókot leheltem ajkára. Kimentünk a kapun, majd Adam a vérvörös lexus lfa autóját kinyitotta és a kezemet megfogva beültem az anyósülésre. Rá mosolyogtam, amit viszonzott is, majd becsukta az ajtót és a vezető ülésre ült. Elindította az autót, s a gázra taposót. Nézelődtem az ablakon, közben, éreztem egy enyhe simogatást a bal combomnál. Oda néztem. Rá néztem Adamra. Arca elvörösödött és halványan elmosolyodott, majd elvette a kezet a combomról. Nemsokat mentünk még a célhoz. Adam le állította a motort, majd ki szált és az én oldalamra lépett. Úriemberként, ki nyitotta nekem az ajtót, és ki segített, majd a hátsó zsebéből egy kendőt vett elő. Furcsán rá néztem, mégis mit akar velem csinálni azzal.(?)
- Nyugi, Gyönyörűm! Minden rendben lesz! Bízz bennem! - mosolyodik el. Olyan édes a mosolya, nem tudok ellenállni neki. A puha kendőt a szememre helyezte.
- Mehetünk? - Nem válaszolok, csak bólintok. A derekamnál magához húzott, majd a másik kezével pedig, megfogta a kezemet, hogy biztonságba érezhessem magam mellette. Egy hosszú úton mentünk keresztül, majd balra fordulva egy homokos talajt éreztem a talpam alatt. Kíváncsi lettem, mégis miért is keresünk itt a tenger parton. Bár lépés után megálltunk és Adam a hátam mögé jött, hogy le vegye rólam a kendőt.
- Még ne nyisd ki a szemed! - utasít.
- Oké, nézhetsz! - Kinyitom szemeimet, ott áll előttem széttárt karokkal és egy romantikus vacsorával. A számhoz kapom a kezem a meglepetéstől.
- Wao... ez csak miattam? - csodálkozok el.
- Igen, édesem! - Gyere! - nyújtja felém kezét. Megfogom es közelebb vissz a vizhez. Alig hiszek a szememnek. Itt vagyok a tengerparton, mellettem életem pasijaval, és egyszerüen nem juttok szóhoz. Annyira édes egy fiú.
***
Este van, a csillagok már az égen ragyognak, s mi még mindig itt vagyunk. Kezdem megszokni a látványt. Egyszerűen mesés! Beszélgettünk és beszélgettünk, be nem áll a szánk. Néha hangosan nevettünk s a hasunkat fogjuk a vicces sztoriktól. Annyi minden törtent, el sem hiszem, hogy ez most a valóság, vagy csak álmodom. De nem. Adam itt ül velem szemben, mosolyra húzott szájjal és a szexi külsejével, amit még nem tudok fel fogni épp ésszel. Ő és Én, ketten a tengerparton, randizunk. Hihetettlen! Elkepesztő! Fantasztikus!
- Olyan édes vagy, Carolyn! - nézz a szemeimbe vágyakozva.
- Köszönöm, Adam! - mosolyodok el, nem tudom mit mondjak, csak mosolygok egyfolytában, mint egy tejbetök. Közelebb hajol hozzám, az arcomat gyengéden megsimogatja és a szemembe nézz. Csillog a tekintette, szinte sugárzik. Kacéran elmosolyog, majd közelebb hajolunk egymáshoz és megcsókol, úgy mint meg soha. Az a csók olyan szenvedélyes, vad, és gyengéd volt egyszerre, amit eddig még nem tapasztaltam. Hajába túrok s a tarkójánál fogva még közelebb húzom magamhoz. Fölém kerekedik és hol a nyakamba puszil, hol a számra. Érzem a bizsergető érzést boromon. S nem tudok ennyivel betelni. Kívánom teste meleget, az érintését, szinte mindenét.
- El megyünk hozzad? - suttogom a fülébe. Rám néz, megcsókol és fel kap. Azt hittem a kocsi fele kezdünk menni, de nem ő a másik fele indult el, majd egy erkélyes házhoz jutottunk, ami a parthoz nyílok. Kinyitja az erkély ajtaját, majd az ágyra rak.
- Itt laksz? - kérdezem, kívaácsian.
- Nem. - nevet. - A szüleim nyaralója. - mondja. - nyugi, csak ketten vagyunk itt! - kacsint rám. Bizonytalanul hümmögök egyet, majd ismét a számra tapad.
***
Gyönyörű szikrázó nap sugara világította meg a szobát, ami szinte égette arcomat. Mellettem, Adam feküdt, engemet átkarolva aludt. Át fordultam a másik oldalamra, hogy csodáljam, hogy alszik. Szorosan hozzá bújtam, majd le hunytam a szemem.
Beszívtam kellemes férfias illatát, és puszit leheltem karjára. Fel néztem, hogy megcsodáljam arcát, de két kék szempár nézet le rám. Elmosolyogtam, és szégyenlősen vissza bújtam. A kezemet megfogva, felem kerekedett és csiklandozni kezdett.
- Ugye nem fogsz tovább csikizni? - kérdezem, és fel veszem a védekező poziciót.
- Nem, nyugi. - Fel nézek rá, lassan kinyitom magam előtt kezeimet, majd le teszem magam melle. Adam felettem ül és néz le rám, fel mesztelen testével. Lassan le hajol hozzam, arcomat gyengéden megsimogatja hüvelykujjával és közelebb hajol, hogy megcsókoljon, de meg nem teszi. Vár.
- Csókolj már meg! - Édesen fel nevet, türelmetlenségemre. Vár még pár percet és végre megkapom, azt amire vagyok. Kezemet össze kulcsolom nyakán, hogy közelebb húzzam magamhoz. Nyelvét bedugja a számba, és körkörös mozdulatokkal járja körbe a szám. Fordítunk a helyzeten, most én kerülök felülre és át veszem az irányítást. El kezdem lágyan és játékosan csókolni ajkát, mert tudom ettől begerjed teljesen. Nem kellett sok hozzá, hogy újra fölém kerekedjen.
- Húú... te...lány! Megörjítesz! - nézz rám vágyakkal teli szemekkel, én csak magamba kuncogok. Pontosan ezt akartam el érni nála. Imádom!
------------------------------------------------------------------------------------------------
Sziasztok! NAGYON, NAGYON SAJNÁLOM, HOGY CSAK MOST HOZTAM A RÉSZT, ÉS, HOGY CSAK ENNYIT TUDTAM ÖSSZE HOZNI NEKTEK! Remélem azért, tetszeni fog nektek, és valami féleképpen kapok rá likot vagy kommentet.
Puszillak titeket,Betti